Szigetvári Takarék

Szigetvári Takarékszövetkezetről

Történetünk

Történetünk

Szigetvári Takarékszövetkezetről

A Szigetvári Takarék 50 éves története a helyiekből táplálkozó és a helyben maradó értékteremtésről szól. Magyarország egyik legnagyobb takarékszövetkezete a térségben elsőként 1958. június 1-jén alakult meg Nagydobszán. A mai forma 1976-ban jött létre négy jogelőd szövetkezet Ibafa, Somogyapáti, Kétújfalu és Nagydobsza egyesülésével

image

             Kétújfalu                              Somogyapáti                                    Ibafa                                     Nagydobsza          

 

A jogelőd takarékszövetkezetek a 60-as években nyolc faluban üzemeltettek fiókokat, s csak a 70-es évek közepén vált lehetővé számukra a városokban történő fióknyitás. Élve a lehetőséggel, 1975-ben Szigetváron megnyílt az első városi fiók, amely az 1976-os egyesülést követően egyben a takarékszövetkezeti központ szerepét is ellátta.

Bár a Takarék életében előrelépés volt a város felé fordulás, az igazi áttörést a megyeszékhelyre történő bevonulás jelentette 1987-ben. A pécsi egységet 1992-ben újabb követte. A két nagyvárosi fiók adott igazán lendületet a Takarék fejlődésének, s a látványos sikerek eredményeként újabb terjeszkedési döntések születtek. 1993-ban a megyén kívül Kecskeméten nyitotta meg fiókját a Takarék, majd 1996-ban Komló városában. Ezek a városi fiókok teremtették meg a további, igen dinamikus fejlődés, növekedés legfontosabb feltételeit.
 

A városok irányába történő terjeszkedés természetesen nem jelentette azt, hogy a Takarék megtagadta volna gyökereit, és hátat fordított volna a vidéki lakosságnak. 1993-ban kezdődött el a vidéki rekonstrukció, a fiókok felújítása, korszerűsítése, ezzel is jelezve, a Takarék továbbra is jelen szeretne maradni a falusi lakosság életében. A fiókhálózat fejlesztésének fontos lépése volt 1999-ben az új pécsi belvárosi fiók megnyitása, amely az üzleti központnak is otthont ad. Az ezredfordulót követően évente újított fel vagy nyitott új fiókot a bank, 2004-ben Kalocsán, majd 2007-ben Pécsett, az Irgalmasok útján indított el kirendeltséget. A hálózati bővülés együtt járt a termékek, az infrastruktúra fejlesztésével, és a folyamatos innováció megtartása mellett a Szigetvári Takarék ma az ügyfelek minden pénzügyi, finanszírozási igényét ki tudja elégíteni, de a társadalmi problémák kezelésében is partnerek vagyunk.

image

           Alapító tagok                    Pécsi Fiók megnyitása                Szigetvári dolgozók                   250 pengő részvény

 

 

Takarékunk 2009-ben ismét bebizonyította, hogy tudatos, tervszerű gazdálkodással, a piaci kihívásoknak megfelelő, gyors, rugalmas döntéseivel stabil és eredményes szereplője a pénzügyi szektornak. Mérlegfőösszegünk – az 50 éves múltunkhoz is méltóan – átlépte az 50 milliárd forintos „álomhatárt”, mely egyúttal azt jelenti, hogy sikerült megőriznünk a dél-dunántúli régió legnagyobb szövetkezeti formában működő hitelintézetének címét.

Eredményességünk – társaságunk valamennyi munkatársának köszönhetően – minden eddigi várakozásunkat meghaladta. 605 millió forintos adózás előtti eredményünk a 2008. évi eredményt 19%-kal múlta fölül. Saját tőkénk – az eredmény visszaforgatásából eredően –15%-kal nőtt, meghaladva a 3,3 milliárd forintot.
2009. évi gazdálkodásunkat alapvetően a piaci szereplők válságra adott válaszai határozták meg. Mindez érezhető volt a megtakarítási hajlandóságon, a hiteltűrő képességen éppúgy, mint a kamatok, hozamok alakulásában, vagy épp az egyre erősebb kockázati tényezőkben. Mindezen körülmények figyelembevételével büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, még akkor is, ha a korábbi évek tendenciái, az addig fenntartható növekedési ütem 2009-re már nem volt jellemző.
Ebben a piaci környezetben meghozott döntéseinket az állományaink alakulása igazolta: a kereskedelmi bankok részéről eddig nem látott rendkívül éles kamatversenyben meg tudtuk őrizni a közel 40 milliárd forintos betétállományunkat, 3400 új bankszámla-tulajdonosunk lett, 13%-kal nőtt giro-forgalmunk, 2,8 milliárd forinttal nőtt a hitelállományunk.
Mindez persze áldozatokkal is járt, amelyből minden dolgozónk kivette részét, hiszen 2009-ben nem volt béremelés és csak mérsékelt összegű jutalom került kifizetésre, de egyetlen kollégánknak sem szűnt meg a munkahelye. Kevesebb összeg jutott támogatásra, de így is közel 30 millió forint került kifizetésre alapítványok, iskolák, önkormányzatok, sportegyesületek, kulturális rendezvények részére.

Összegezve az elmúlt egy év eredményeit, elmondható, hogy működési adataink minden vonatkozásában megtestesül az értékteremtés. Az utóbbi évben fejlődésünk üteme a gazdaság hanyatlása ellenére sem változott.

 

Szervezetről

Szervezetről

Szigetvári Takarékszövetkezetről

Stratégia

image

Stratégiai célunk egy versenyképes, regionális pénzintézet kialakítása. Célunk továbbá, hogy a magyar takarékszövetkezeti szektoron belül a legnagyobb takarékszövetkezetként – az integrációban rejlő lehetőségek és a takarékszövetkezetekkel közös szinergiák kiaknázása mellett – továbbra is vezető szereplők maradjunk egyre szélesedő működési területünkön, erősítsük piaci pozíciónkat és biztosítsuk a biztonságos működést. Ügyfeleink elégedettségének, bizalmának, lojalitásának megőrzése és növelése érdekében Takarékunk kulcsfontosságúnak tekinti az ügyfélközpontú magatartást, a szolgáltatás és kiszolgálás minőségének javítását, a folyamatos innovációt a modern technikai feltételek biztosításával, az igényekhez rugalmasan alkalmazkodó termékfejlesztéssel és munkatársainak folyamatos szakmai képzésével.

Érzékenyen figyelünk a társadalmat foglalkoztató kérdésekre, elkötelezett célunk a takarékszövetkezeti alapértékek megtartása, a hagyományok és a helyi értékek megőrzése annak érdekében, hogy értékes tartalommal tölthessük meg, és büszkén hangoztathassuk „A régió bankja” és „A kistérségek pénzügyi szolgáltatója” jelmondatokat. Jövőképünk a régió bankja, amely a Dél-dunántúli régiót és Bács-Kiskun megyét lefedő hálózattal a régió legnagyobb pénzintézeteként regionális együttműködések megvalósításával végez pénzügyi szolgáltatást a helyi szereplők számára és vállal társadalmi felelősséget.


Szervezet

image

A Szigetvári Takarék 700 fős tagsága a hagyományoknak megfelelően döntő részben magánszemélyekből áll. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy kiemelt vállalkozói ügyfeleink egy része tagként is kötődik hozzánk. A fiókhálózat bővülésével a Szigetvári, a Pécsi és a Komlói kistérség mellett megjelent Kecskemét és Kalocsa képviselete is. A Takarék sikerének kulcsát képzett, ügyfélcentrikus és elkötelezett munkatársaink jelentik. A hálózat és az állományok fejlődését folyamatosan követte a Takarék létszámának bővülése is, jelenleg 168-an dolgozunk a szervezetnél.

A humán tőkébe történő befektetés a leggyümölcsözőbb invesztíció, ezért sokféle módon támogatjuk munkatársaink képzését. A naprakész szakmai felkészültséget készségfejlesztő, értékesítési és vezetői tréningek, belső oktatások sorával és az elektronikus távoktatási lehetőségek igénybevételével biztosítjuk. Az eredményes csapatmunkához nélkülözhetetlen a jó hangulat, a motiváció és az összeszokottság. Az egyre nagyobb elvárások és változások mellett sikerült megőrizni hagyományainkat: a közös kirándulásokat, majálisokat, a közös sportolást, a nőnapi ünnepségünket vagy a gyerekek által is várva várt Mikulás-ünnepséget. A fiókhálózat növekedésével, a szolgáltatások kiterjesztésével párhuzamosan fejlődnek a technikai feltételek is. A stratégiai területként kezelt informatikai fejlesztések területén az elmúlt időszakban évente több mint százmillió forintot fordítunk hardverbeszerzésre, szoftvervásárlásra, termékfejlesztésre és a kommunikáció korszerűsítésére.

Marketingtevékenységünk fókuszában a folyamatosan színesedő termékpalettánk megismertetése áll. Reklámkampányaink a klasszikus nyomtatott eszközök és sajtóhirdetések mellett élnek az elektronikus kommunikáció és az eseménymarketing lehetőségeivel is. Folyamatosan bővítjük hálózatunkat, 2004-ben Kalocsán, 2007-ben Pécs belvárosában nyitottunk új fiókokat, amelyek modern és barátságos környezetben várják ügyfeleinket. A beruházásoknak köszönhetően elmondható, hogy a Takarék fiókhálózata korszerű, építészetileg és belső kialakításban, felszereltségben megfelel a XXI. század elvárásainak és ügyfeleink igényeinek.
 

 

Adatok

Adatok

Lábléc - közérdekű információk

Copyright 2010 takarekpont