Faktorálás, követelésengedményezés
A FAKTORÁLÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI:
ENGEDMÉNYEZŐ LEHET:
a devizabelföldinek minősülő, Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezet, gazdasági társaság, ha:
- az utolsó lezárt év beszámolója szerint nettó árbevétele, legalább 50MFt,
- minimum egy, lezárt gazdasági év letéti mérlegével rendelkezik,
- az utolsó évben gazdálkodásának eredménye, nem negatív,
- saját tőkéje nem alacsonyabb, mint a jegyzett tőke összege,
- nem áll csőd, felszámolás, végelszámolás alatt,
- aki ellen peres/végrehajtási eljárás nincs folyamatban,
- nincs lejárt, köztartozása, illetve halasztott fizetésű köztartozásáról érvényes megállapodással rendelkezik,
- a Takarékszövetkezetnél pénzforgalmi számlával rendelkezik, vagy a kérelem benyújtásával egyidejűleg számlát nyit,
- a visszáruk aránya az utolsó évben 8%-nál kisebb mértékű volt, ügyfelet erről nyilatkoztatni szükséges
- a Takarékszövetkezet az utolsó három évben nem írt le veszteséget a céggel vagy tulajdonosaival, szemben
KÖTELEZETT LEHET AZ, AKIRŐL:
- a Takarékszövetkezetnek értékelhető, minősítésére alkalmas információ rendelkezésére áll,(V. osztályú minősítési kategóriája azonban nem jelent automatikus kizárási feltételt)
- legalább két lezárt gazdasági év letéti mérlegével rendelkezik,
- saját tőkéje nem alacsonyabb, mint a jegyzett tőke összege
- nem áll csőd, felszámolás, végelszámolás alatt, végrehajtási eljárás ellene nincs folyamatban,
- KHR igazolása nemleges, vagy nem nemleges ugyan, de annak ügyfél által igazolt indoka elfogadható, és az nem adós státuszról szól,
- engedményezővel szemben a kötelezettnek nincs 30 napon túli lejárt tartozása.
FAKTORÁLÁSBÓL KIZÁRT:
- nem fogadható el kötelezettként:
- az egyéni vállalkozó, illetve
- az a kötelezett, aki az engedményezővel azonos tulajdonosi körhöz tartozik, vagy
- ellenkező kockázati döntés hiányában, akiről minősítéséhez szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, (meg lehet azonban vizsgálni, hogy az engedményező hitelkonstrukció keretében finanszírozható-e)
- vitatott, peresített, értékpapírban megtestesülő, valamint elévült követelés nem vásárolható meg,
- lejárt követelés, ha a számla fizetésének esedékességéig a kiegyenlítés nem történt meg,
- olyan számla, melynek fizetési módja váltó,
- olyan követelés, amellyel szemben a kötelezettnek beszámítási lehetősége van.
FAKTORÁLÁSRA FELAJÁNLOTT KÖVETELÉS JELLEGE ÉS MÉRTÉKE:
Olyan rövidlejáratú követelés faktorálható, amely termékértékesítésből, illetve szolgáltatás nyújtásából, vagy szállításból eredő, kereskedelmi számlákba foglalt, pénzkövetelést jelentő, beszámítási jog alapján nem módosítható ellenértékre szól. Egyéb járulékok, pl. kamat, késedelmi kamat, kötbér, stb. nem faktorálható.
A faktorálás alapja a számla bruttó értéke, vagyis a számla bruttó összegének, illetve a számlánkénti követelésnek, maximum 80 %-a kerülhet faktorálás címén megvásárlásra.
A faktorált követelés minimuma: 1.000.000.-Ft, bruttó összeg kötelezettenként. A minősítéshez szükséges minden adat rendelkezésre kell álljon.
A FAKTORÁLÁS FUTAMIDEJE:
faktorált számla esedékessége:minimum 15, maximum 120 nap, keretszerződés futamidejének maximuma: 1 év, ami a szerződés megkötésének napjától, az utolsó faktorálásra benyújtott számla esedékességéig tart.
A FAKTORÁLÁS DÍJA, KÖLTSÉGE:
A faktoráláshoz kapcsolódóan az ügyfélnek keretszerződés kötési díjat, faktordíjat, ügykezelési díjat, illetve határidőn túli teljesítés esetén késedelmi kamatot, valamint ügykezelési pótdíjat kell felszámítani.
Keretszerződés kötési díj: Felszámítandó a mindenkori Hirdetmény szerint, esedékes a keretszerződés megkötésekor.
A faktordíj esedékessége:
- Egyedi ügyletek esetén: teljes faktordíj a folyósítással egyidejűleg
- Faktoring keret esetén: a keret terhére történő esetenkénti folyósítással egyidejűleg
Ügykezelési díj: A Takarékszövetkezet mindenkori hirdetménye szerint
Késedelmi kamat: Késedelmes teljesítés esetén kerül felszámításra. A késedelmi kamat mértéke a mindenkori Hirdetménye és árazási szabályzata szerint kerül meghatározásra.
Ügykezelési pótdíj: Késedelem esetén a fizetési esedékességet követő 16. napon, illetve ezt követően minden megkezdett késedelmes 15 nap után kell felszámítani a Vállalkozói Hitelüzletág mindenkori Hirdetménye szerint.
A felszámítandó díjak aktuális mértékét a mindenkor hatályos Vállalkozói Hitelüzletág Hirdetménye, illetve az Árazási Szabályzat tartalmazza.
A FAKTORÁLT KÖVETELÉS FEDEZET JELLEGŰ BIZTOSÍTÉKAI:
- a Takarékszövetkezetet megilletik mindazok a jogok, amelyek az engedményezett követelés alapügyletét jelentő jogügyletből az engedményezés időpontjáig az engedményezőt megillették,
- az engedményező –ettől eltérő kockázati döntés hiányában - minden esetben készfizető kezességet vállal a kötelezett teljesítéséért, vagyis a Takarékszövetkezettel szemben, készfizető kezesként felel az engedményezett követelés teljes összegének és járulékainak erejéig.
A FAKTORÁLÁS EGYÉB FELTÉTELRENDSZERE:
- amennyiben a kötelezettről nem áll rendelkezésre, vagy nem szerezhető be gazdálkodási adat (legalább két lezárt üzleti évre vonatkozóan), a Takarékszövetkezet faktorálást nem végez.
- az engedményező felel a követelések valódiságáért és azok behajthatóságáért,
- a megvásárolt követelés az engedményező tevékenységéhez kötődő kell legyen,
- a követelések engedményezése (megvásárlása) eseti, vagy keretjellegű lehet,
- Eseti, ha a faktorálás tárgya egyszeri, azaz egy meghatározott időpontban teljesítendő, egyetlen követelés/számla ellenértéke.
Keret jellegű, amennyiben az engedményező valamely kötelezettjével szemben, egy meghatározott időszak alatt, különböző időpontokban keletkező követeléseinek, folyamatos engedményezése a faktorálás tárgya. Ilyenkor, a döntéshozó által meghatározott feltételek (így különösen, kötelezett fizetési készsége, képessége, gazdálkodásának minősége, amiről napi kapcsolatból szerzett információk, monitoring, számlaforgalom alapján szerezhet tudomást a folyósító fiók) változatlansága esetén, a döntési fórum által engedélyezett felső értékhatáron belül felmerülő követelések, folyamatosan – 5 számú mellékletként csatolt lehívó levélben - kerülnek engedményezésre. Keretjellegű faktorálás futamideje alatt, az engedményező, és a kötelezett személye nem változhat. A keret igénybe vétele az időintervallumon belül rulirozó jellegű. A keret többszöri igénybevétele az időintervallumon belüli lehetőség. - törekedni kell, hogy a kötelezett is rendelkezzen számlával a Takarékszövetkezetnél, de ennek hiánya nem zárja ki a faktorálási igény teljesítését,
- a követelés engedményezése nem érinti az engedményező ÁFA bevallási, fizetési kötelezettségét, az továbbra is az engedményezőt terheli,
- az engedményezés alapesetben – ettől eltérő kockázati döntés hiányában - nyílt engedményezés formájában történik, tehát, a kötelezettet ki kell értesíteni a faktorálás tényéről. Amennyiben olyan kötelezett az engedményező partnere, aki az engedményezés visszaigazolását nem vállalja, – csendes engedményezés – úgy e körülmény ismeretében hozott kockázati döntés esetén - a teljesítendő számlaszám változásról szükséges a kötelezettnek, engedményező által történt kiértesítése és annak igazolása a Takarékszövetkezet felé.
A FAKTORÁLÁSHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK, KÉRELEM BENYÚJTÁSA:
- • a számla (az eredeti vagy az eredeti cégszerű aláírással ellátott másolata). Ellenőrizni kell, hogy a számla kiállítása a kötelezettel fennálló szerződés feltételei szerint történt,
- a követelések alapjául szolgáló - engedményező és kötelezett között létrejött - eredeti szerződés, megállapodás, megrendelés, illetve erről a hitelügyintéző által készített és hitelesített másolat,
- leigazolt szállítólevél, fuvarlevél,
- leigazolt munkavégzési lap,
- a kötelezett (vevő) átvételi elismervénye,
- minőségi bizonyítvány,
- átadás-átvételi jegyzőkönyv, stb., illetve, a felek közötti szerződésben előírt, a teljesítést igazoló egyéb dokumentumokat.
- 30 napnál nem régebbi cégkivonat,
- Együttes APEH igazolás ( Nem szükséges, amennyiben az ügyfél az APEH Köztartozásmentes Adózói Adatbázisban szerepel)
- Adósminősítéshez szükséges dokumentumok,
A faktorálást igénylő engedményezőnek, a hitelkérelmet, ahhoz a fent felsorolt dokumentumokat, illetve saját és a kötelezett adósminősítésének elvégzéséhez szükséges dokumentumokat kell a hitelügyintéző részére benyújtani.